Októberi találkozó a Szépírók Asztaltársaságánál - Ajkai Bányász Hagyományőrző Egyesület

  • Home
  • Októberi találkozó a Szépírók Asztaltársaságánál

Októberi találkozó a Szépírók Asztaltársaságánál

2026-10-16 Fodor Eszter Comments Off

Október 15-én ismét összegyűlt a Szépírók Asztaltársasága.

A 11 résztvevő ezúttal is tartalmas, irodalommal teli délutánt töltött együtt.

Találkozonk egyik fontos témája a készülő antológiánk volt: igyekeztünk véglegesíteni a még nyitott kérdéseket, hogy közös kötetünk megvalósítása felé újabb lépést tehessünk. A felolvasások sem maradtak el: hatan saját, új verseiket osztották meg a jelenlévőkkel, egyik társunk pedig egy korábbi alkotását mutatta be.

Kun Gyuszi a kerek évfordulós költők sorából Somlyó György életét és munkásságát ismertette meg velünk részletes előadásában, amelyet három Somlyó-vers felolvasásával tett még színesebbé.

Újabb inspiráló alkalom volt, amelyen saját alkotásaink és az irodalom szeretete ismét összekapcsolt bennünket.

Következő találkozónkat november 5-én tartjuk.