Megvalósult rendezvényeink a 2022-es évben

A Csoóri Sándor pályázat minden évben nagy segítséget nyújt szakmai programjaink megvalósításában. Táncház sorozatunk most már több éve működik, hogy saját kereteken belűl a pályázati lehetőségekből legyen finanszírozva.

 Nagy örömünkre szolgált, hogy az idén Luca napot tarthattunk a gyermekekkel és azok szüleivel, ahol házról házra járva énekszóval, jókívánságokkal köszöntöttük a lakókat. Minden háznál kedveskedtek finom süteményekkel. A program végén a Fláre Beás Zenekar adott koncertet valamint egy rövid táncházra is meginvitáltuk a résztvevőket.

Az Adventi időszakban a közös karácsonyfa díszítés volt a programunk, amely mindig saját magunk által készített díszekkel van dekorálva. A gyerekek ezt nagyon szeretik, de ilyenkor a táncmulatságok nem jellemzőek, így mi is vissza fogottabban, ének szóval csendesen beszélgetve, teázva ünnepeltünk.

A 2023-as év első programja a Farsangi mulatság, amikor már lehet muzsikálni, énekelni és táncolni. A téltemető és tavaszváró rendezvényünkön, sokan vettek részt, melyet az Ajka – Padragkút Táncegyüttessel és Szenior csoportjával, valamint az óvodás gyermekekkel és szüleikkel ünnepeltük közösen. A rendezvényen közel 200 fő jelent meg, ahol a kiszebáb égetése után, közös táncház várta a résztvevőket. A program alkalmával étellel, itallal vártuk a látogatókat.

A következő programunk a gyöngyfűző délután volt. A táncosok számára fontosak a kiegészítők, ilyen a kaláris is. Több éve terveztem megvalósítani, hogy akár egy varró vagy gyöngyfűző szakkört indíthassunk. Az egyik ebből Jókainé Gombosi Betrrix segítségével megvalósult, mindenki elkészíthette magának a tánchoz szükséges kalárist így közel 20 gyöngysor készült el segítségével. Ez a program, kifejezetten az Ajka – Padragkút Táncegyüttes Szenior csoportja részére valósult meg! De a gyermekek is fűzhettek gyöngyöt, amelyben Kissné Csaplár Zsuzsa segítségével elkészíthettek maguknak egy gyöngysort. Ez a közösségépítő munka fontos, hogy mindenki a sajátját készíthette el olyan színekből amely a népviselethez megfelelő, ez több mint 5 órás munkával valósult meg.

Gyermekek számára az idei évben először sikerült megvalósítani az élő népzenei órát. A zenészek tekintetében arra törekedtem, fiatal pályakezdő zenészek, meghívására és szem előtt tartottam, hogy a környékbeli zenészeket keressem meg. Koncz Gergely tanítványai kapták a megtisztelő feladatot, hogy egy népzenei bemutató, és táncház keretében, megmutassák a gyermekeknek a népi hangszereket és azt ki is próbálhatták. Ez az óra felejthetetlen emlék volt az óvodás néptáncos gyermekek számára.

2023-ban tartotta a Bányász Kulturális Egyesület a 30 éves Jubileumát, ahol szerepelhettek az néptáncos óvodások, az Ajka – Padragút Táncegyüttes és az Ajka – Padragkút Táncegyüttes Szenior csoportja. A rendezvényen a Naszály Zenekar kísérte az együtteseket élő zenével. A rendezvényen álló fogadással zártuk a napot. A meghívott vendégek megtöltötték a Padragkúti művelődési házat.

Márton napi rendezvényünk alkalmával, lámpásokat készítettünk és lámpás felvonuláson vehettek részt, a gyermekek és a felnőttek. Ajka két utcáján vonultunk fel, ahol Németh Noémi és férje vállalták az ének és zene kíséretet, ahol megszokott márton napi dalokat énekeltünk. (Neve sincs zenekar)

A rendezvény étkezéssel zárult, ahol ludaskását, teát és forralt bort osztottunk. Fodor Eszter közreműködésével táncházzal zártuk a programot.

Az idei évben több új kezdeményezés is elindult, mint például a Nemzeti Táncszínházi előadásokon való részvétel. Ebben az évadban két alkalommal jártunk Budapesten, ahol az egyik alkalommal a Duna Művészegyüttes Hamupipőke című darabját tekintettük meg a gyerekekkel. Mivel farsangi időszakban voltunk, így egy jelmez bemutatón is részt vehettünk, valamint egy fergeteges táncháznak is részesei lehettünk. Dr. Sándor Ildikó dalait hallgathatták és tanulhatták meg a résztvevő gyerekek és szüleik.

A másik előadás felnőttek számára volt érdekes, A Fitos Dezső Társulat Irgalom című előadása volt. Ez a balladákra épülő műsor, megragadta a nézők érzelem világát és a táncos mozdulatok precízsége elvarázsolta a nézőket.

A varratási költségek idén a férfi viseletekre helyeződtek. Készült csizma nadrág, mellény, ing, és táncos cipő is megvásárlásra került. Gyermekek részére is készült pár kiegészítő darab, mert bővült a csoport létszáma. Így szoknya, kötény, blúz került varratásra.

Fodor Eszter az Ajka Padragkút Táncegyüttes Szenior csoportjának vezetője. Tisztelet díja, a heti két alkalommal megtartott 3 órás próbákra. Eddigiekben a csoport tagjai finanszírozták a költségeket. Ihász László kisegítésével, több próbát férfi oktatóval tudtuk megtartani.

A csoportunk minden évben részt vesz a Litéri szenior fesztiválon, ahol minden évben nagy sikerrel szerepel a csoport. A tavalyi évben Sárközi táncokkal szerepeltünk a fesztiválon! Az úti költségünk és az utánfutó, amelyben a viseleteket szállítottuk nagy költséget ölel fel, amelyet a pályázat segítségével valósítottunk meg.

Kis értékű eszközbeszerzésnél, egy hordozható hangszórót, és egy pendrive-ot szereztünk be az oktatás kellékeként.

A rendezvények lebonyolításához, két alkalommal hangtechnikát igényeltünk.

A műsorra való felkészülés előtt 5 alkalommal a megnövekedett gyermek létszám miatt, igénybe kellett vennünk a helyi civil házat, ahol kényelmesen elfért 20-25 fő.